Egy újabb fordítást szeretnék megosztani. Ezt a színdarabot Randi Cousineau írta 1998-ban és Montrealban mutatták be. Érdemes megemlíteni, hogy szerző nőnek született és a színdarab megírásakor alaposan utánajárt a témának. Azt mondják, ha egy színpadon fegyver van, annak el kell sülnie. De vannak olyan történetek is amik happy-enddel végződnek. Hogy itt mi történik, majd kiderül...
Randi Cousineau
Webster szerint a nő
színdarab egy felvonásban, három színben
©1998 Randi Cousineau
Fordította: Kovács Alexia
Szereposztás:
(a színre lépés sorrendjében)
DONALD TOWNSEND: jóképű, harmincas, középosztálybeli rendőrnyomozó. Roberta szerető és elkötelezett férje, már kilenc hónapja.
ROBERTA AYNSLEY TOWNSEND: szép, középmagas, a húszas évei végén járó nő. Szexis, divat tanácsadóként dolgozik. Intelligens, szerető és érzékeny. Boldog házasságban él Donalddal kilenc hónapja.
Első felvonás, első szín
Mikor a függöny felgördül, a cselekmény egy new yorki, kétemeletes házban, egy középosztálybeli család nappalijában zajlik. Este van, valamikor 1998 késő őszén. A szobában van egy kanapé, egy kis asztal, egy karosszék, egy íróasztal fiókokkal, amiben egy pisztoly és egy rendőrjelvény van. Az íróasztalon egy vaskos szótár és egy Robertát és Donaldot ábrázoló kép. Van még egy magnetofon egy polcon és egy szemeteskosár a földön az íróasztal közelében. Egy bárszekrényen néhány pohár és egy üveg whisky. Donald Townsend a szobában van. Vászonnadrágot és oxford anyagú inget visel. Még mielőtt a függöny felment, érkezett haza a munkából a feleségénél korábban és a postaládában egy levelet talált. Elolvasta és órák óta azon tűnődik hogyan beszélje ezt meg feleségével. Amikor a függöny felmegy, Donald éppen nem tudja, hogy eldobja vagy megtartsa-e a levelet. Nézi a levelet, odamegy a szemeteskosárhoz, beledobja, azután kiveszi úgy döntve, hogy mégis megtartja és a zsebébe teszi. Kinyitja a fiókot és kiveszi belőle a rendőrjelvényét amit megnéz (a közönség is látja ezt), majd visszateszi és kinyitja a másik fiókot is amiben ellenőrzi a fegyverét. A közönség nem látja a pisztolyt. Visszatolja a fiókot. Mikor Roberta belép, hosszú selymes anyagú köntösben van, amit egy fekete, csipkés, egyrészes alsónemű felett visel. Szexis, haja hosszú, hullámos, barna.
D: (kiszól feleségének, aki egy másik szobában van) Roberta, be tudnál jönni egy percre? Szeretnék valamiről beszélni veled.
R: (a színen kívülről) Nagyon fontos Donald? Épp most rakom a vizes ruhát a szárítóba.
D: Igen, fontos. Beszélnünk kell. Majd később segítek. (odamegy a bárszekrényhez)
R: Rendben Édes, mindjárt megyek. Vigyek neked valamit? Egy kávét vagy sört?
D: Majd én töltök whiskyt mindkettőnknek. (kitölt két italt)
R: (belép kezét törölgetve egy konyharuhába) Whisky? Ez komolynak hangzik.
D: (visszamegy a kanapéhoz kezében az italokkal és határozott hangon ezt mondja) Gyere, ülj ide mellém. (odaadja Robertának az italt aki melléül)
R: Mi az Donald? Van valami baj?
D: (furcsán néz az asszonyra) Miért öltözöl így a házimunkához?
R: Tessék? Nem is tudom. Talán csak neked akarok tetszeni. Miért? Neked nem tetszik? Erről akartál velem beszélgetni?
D: Nem, nem, természetesen nem. (feláll)
R: Nincs semmi bajod, ugye Donald? (követi a férjét)
D: Nem semmi ilyesmi. Teljesen jól vagyok.
R: (megkönnyebbülten sóhajt) Jó. Megijesztettél egy kicsit. De akkor mi baj?
D: Mindent a maga idejében. (felemeli a poharat, mintha köszöntőt mondana, kényszerű mosollyal, gúnyos hangon) A te… egészségedre. (szájához emeli a poharat és egy nagyot húz belőle)
R: Köszönöm… vagy mi. (ő is kortyol egyet) Minden rendben a kapitányságon? Történt valami amiről beszélni akarsz? (csend) Mi az Donald, mi baj?
D: (feláll) Nem… a munkámmal minden rendben. Én jól vagyok. És te jól vagy Roberta? (kortyol egyet a whiskyből)
R: Én? Nem értem. Miért kérdezed, hogy én hogy vagyok? Semmi bajom. Jól vagyok. (feláll és végignéz magán) Miért szerinted nem jól nézek ki?
D: (gyengéden) Ó Roberta… Te olyan… (megérinti a nő arcát a kézfejével, majd lecsúsztatja kezét a vállára, a köntös alól előtűnik Roberta válla, ahogy Donald végigsimítja a nő selymes bőrét. Roberta mosolyog, fejét a férfi mellkasára hajtja és karjaival átöleli)
R: Donald, ha csak ezt akartad, elég lett volna szólni. Sosem utasítanálak el. Tudod te is. Imádlak. (ránéz az italára) És mióta kell nekünk whisky a megfelelő hangulathoz?
D: (szomorúan elengedi a nőt) Nem kellett soha. Szerencsés fickó vagyok Roberta, igazán szerencsés. Te egy igazi kincs vagy. (sóhajt) Hogyan is tudnék élni nélküled.
R: Nem is kell. (összezavarodva) Miért viselkedsz így? Valami történt, érzem. Jól ismerlek. (beletúr a saját hajába és a fejét a férfi vállára teszi, miközben a mellkasát simogatja) Mondd el mi bánt drágám, hátha tudok segíteni.
D: (határozottan!) Ne érj hozzám így! (leteszi a poharat)
R: (meglepődik, ő is leteszi a poharat) Gyere Donald, ülj le… (karjánál fogva odavezeti a férfit a székhez. A férfi leül. Roberta letérdel a szék mögé.) Hadd masszírozzam meg a hátad. (masszírozza a hátát) Lazulj el drágám. Hunyd be a szemed. Annyira feszült vagy. (még mindig a hátát masszírozza) Hadd segítsek, hogy jobban érezd magad.
D: (szomorúan) Ha az ennyire egyszerű lenne.
R: (összezavarva) De ennyire egyszerű. Vedd le az ingedet, mindjárt kényelmesebb lesz. (megpróbálja kihúzni az inget a nadrágjából de Donald nem engedi)
D: (zavarosan) Ne próbálj elcsábítani. Ez nem a megfelelő pillanat.
R: Megfelelő pillanat? Donald nem értek semmit.
D: Te nem tudod ezt jobbá tenni. Most nem.
R: Igazán megijesztesz. Mi történt? (a férfi csak bámul előre) Donald nézz rám! (átnéz rajta) Valami gond van velünk? (Donald továbbra sem néz rá csak bámul maga elé) Istenem, mi lehet az oka? Talán tettem valamit amivel megbántottalak?
D: Már nem számít.
R: Dehogynem számít. (megfogja a férfi kezét) Nem tudod mennyire szeretlek? Te vagy a mindenem, veled érzem magam teljesnek. (egyenesen ránéz, a férfi elfordítja a fejét, Roberta átfogja Donald fejét és maga felé fordítja… a férfi lassan felé fordul) Imádlak. Semmi sem voltam mielőtt találkoztunk. Te is tudod. Melletted érzem magam biztonságban és szeretetben. Meg is halnék érted. Kérlek mondd el mi baj!
D: Tudom, hogy szeretsz. Ez a kilenc hónap, mióta házasok vagyunk, egy valóra vált álom volt nekem. (szomorúan ingatja a fejét) de… (felveszi az italát, még egy nagyot húz belőle és nagyot sóhajt)
R: (aggodalommal) De mi? Mitől lettél ilyen szomorú? Még sosem láttalak ilyennek. Te mindig a legszilárdabb és legösszeszedettebb ember voltál, amióta csak ismerlek. (a férfi máshová néz) Valami nagyon nincs rendben. Drágám nézz rám! (zavarodottan) Miért nem nézel rám?
D: Nem tudok.
R: Miért nem? Istenem, Donald, mit tettem? Mondd el és hagyd, hogy megmagyarázzam. Akármi is volt, meg tudjuk oldani. Tudom, hogy mi képesek vagyunk erre. (a férfi a fejét rázza és lassan ránéz)
D: (idegesen attól, hogy mennyire szereti Robertát) Istenem, annyira szeretlek, hogy fájdalmat érzek legbelül. Nélküled csak fél embernek érzem magam. (végigsimítja ujját a nő ajkain) A szád annyira szép, olyan kívánatos… olyan selymes. (szomorúan megáll)
R: (mosolyogva) Imádom ha ilyeneket mondasz nekem. De miért mondod ezt úgy mintha ez tragédia lenne? Mi történt? (a férfi arcát kutatja a válaszért) Drágám, mi az? Már nem tetszem neked? (gondolkodik) Talán a hajam? (felfogja a haját a feje tetejére) Szeretnéd ha inkább feltűzve hordanám mint azelőtt? Emlékszem mennyire tetszett úgy neked. Nem baj. Tényleg. (gondolkodik) Vagy esetleg befestethetném. (idegesen játszadozik a hajával) Szeretnéd ha a feleséged szőke lenne? (Donald nemet int fejével anélkül hogy ránézne) Tudom már… az nem tetszik, hogy ennyire festem magam? Túl sok? Mostantól kevesebbet fogok sminkelni, jó? (teljesen összezavarodva) Drágám, bármit megteszek neked. Tudod te is.
D: Csak nehogy meghallják ezt a feministák.
R: Kit érdekelnek a feministák? Úgysem tudják mit veszítenek. Semmi sem tesz engem olyan boldoggá mint az, hogy te büszke lehetsz rám. Semmi! És nem szégyenlem ezt elmondani sem mindenkinek. (mintha világgá kiáltaná) Szeretem a férjemet és bármit megtennék a boldogságáért. (halkabban) Érted élek. Kérlek szeress, nem tudnék nélküled élni.
D: (szomorúan, a nő egy hajtincsét simogatva) Te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Egyáltalán semmit sem változtatnék rajtad. Egyetlen hajszálat sem a gyönyörű hajadból. (nehezére esik hogy ne érjen a nőhöz, simogatja a haját) A hajad olyan puha… (beleszagol, mintha utoljára tenné) Olyan jó illatú. Mintha téged csak nekem teremtettek volna.
R: Én is pont ugyanígy érzek. Nem is értem mi itt a probléma. Még a barátaink is irigykednek a mi egymás iránti szerelmünkre. Tudod, hogy Janice és Tom is mindig azon viccelődnek, hogy egyenesen “csöpög” belőlünk az érzelem… és Bev és James azt mondják, hogy ahogy mi egymásra nézünk attól ők rosszul lesznek. (kuncog)… Ez már szóbeszéd tárgya. Emlékszel te is, nem?
D: (lassan bólogat, szomorúan) Igazán nagyszerű barátaink vannak, nem igaz?
R: Igen.
D: És jól is éreztük magunkat. Igazán jól.
R: Persze, és ezután is jó életünk lesz együtt. Efelől nincs kétségem és neked se kell legyen. Nagyon szerencsések vagyunk Donald. Csodálatos pillanatokat töltöttünk együtt. (visszagondolva) Emlékszel a nászutunkra? Csodálatos volt, nem igaz? (Donald lassan bólogat és szomorúan de jóleső érzéssel gondol vissza) Hét csodálatos éjszaka, tele romantikával és szerelemmel. Ahogy felfedeztük egymás testét… megismertük egymás lelkét.
D: (ingatja a fejét, kínlódik, nem néz rá) A hely is tökéletes volt… a forró trópusi nap sütötte a testünk… a hullámok tökéletes ritmusa, ahogy a parthoz csapódtak… (elnéz a távolba)
R: Minden olyan volt, amilyennek megálmodtam, sőt még annál is jobb. Annyira gyengéd voltál… és türelmes. Megmutattad milyen az igazi szerelem. Segítettél benne, hogy kinyíljak úgy, ahogy azelőtt soha még csak elképzelni sem tudtam.
D: (meredve a semmibe) És azok a csodálatos naplementék…
R: Igen. Mintha csak Isten egyenesen nekünk festette volna őket.
D: (keserédesen) És amikor kéz a kézben sétáltunk a tengerparton a csillagfényben… (bánatosan néz a nőre, mintha már nem ismerné) Annyira kívánatos voltál, olyan gyönyörű… és tettre kész.
R: (kacag) Hát, te sem voltál éppen rossz. El sem hiszem, hogy ennek már kilenc hónapja.
D: (hirtelen visszatér az emlékekből a jelenbe, határozottan!!!) Épp elég idő egy gyerekhez.
R: Ó Drágám, csodálatos életünk volt eddig együtt kettesben is. Minden éjszaka veled olyan mintha az első lenne. Még mindig nem tudok betelni vele. (szeretően simogatja a férfi arcát) Az érintésed, a gyengédséged… Az életben először érzem magam ekkora becsben és ennyire szeretve.
D: (közbeszól) Kérlek, Roberta.
R: (lassan elveszti a türelmét) Kérlek, mi? Ha nem mondod meg mi a baj Donald, esküszöm nem is tudom mit csinálok. Tettem valami olyat, amivel kellemetlen helyzetbe hoztalak akármilyen módon? Csak mondd el, el tudom fogadni. Nem vagyok egy törékeny virágszál, tudhatod te is, el tudom viselni.
D: Halálomig áldani fogom az órákat, amiket együtt töltöttünk.
R: Miért mondasz ilyeneket? Nem kell a múltat áldani, amikor még előttünk az egész jövő. Még sok idő van az életünkből amit együtt tölthetünk. (mély levegőt vesz) Rendben Donald. Ami sok az sok. Mondd el miért hívtál ide. Össze-vissza beszélsz és nincs kedvem tovább játszani ezt a játékot ma este. Fáradt vagyok és még be kell fejeznem a mosást is, különben az ingeid úgy fognak kinézni mintha bennük aludtál volna.
D: Nem akartalak felbosszantani.
R: Hát akkor ne csináld. Különben sem értem, hogy milyen problémánk lehetne. Azt hiszem csak rossz napod volt, ennyi az egész. Mindenkivel előfordul. Ne aggódj miatta. (megpróbálja másra terelni a beszélgetést) Van egy ötletem. Mi lenne ha felmennék átöltözni és utána elmennénk enni egy pizzát vagy valami mást? Kicsit éhes vagyok. Mit szólsz hozzá? A friss levegő mindkettőnknek jót tenne. Majd olyat kérünk amilyet szeretsz… sok articsókával. Ez az én ajándékom. Gyere Édes… (kinyújtja felé a kezét)
D: (érdektelenül) Nem akarok menni.
R: (idegesen) Rendben… akkor rendeljünk házhoz. (gondolkodik)… és azután ellazulhatnánk egy pezsgőfürdővel együtt… tudod… néhány gyertya, azután megnézünk egy régi fekete-fehér filmet, összeölelkezve az ágyban? Épp most vasaltam friss tiszta ágyneműt. Mit szólsz hozzá?
D: (eléggé ingerülten) Hagyd abba! Ne akarj lekenyerezni. Ne akarj elcsábítani. Most nem fog menni.
R: (nagyon összezavartan) Tessék? De miről beszélsz? (idegesen) Jól van. Nem vagy hajlandó elmondani, hogy mi van, úgyhogy inkább megyek és befejezem a mosást. Te meg nyugodj meg azalatt. Még sohasem láttalak ilyennek. (kifáradva és dühösen elindul kifelé)
D: Várj! Gyere vissza! (határozottan) Nem akarom hogy elmenj. (Roberta megáll és mosolyog)
R: Na így már jobban szeretem. (visszamegy és odabújik hozzá, a férfi nem reagál. Érzéki hangon ezt mondja…) Drágám, miért nem hagyjuk ki a pizzát és megyünk mindjárt fürdeni?
D: (dühösen elhúzódik tőle) Nem!!! Nem lesz fürdő. Sem gyertyák meg articsóka se kibaszott fekete-fehér film vagy akármilyen. Érted? Csak az igazat akarom Roberta! Az igazságot!!!
R: (meglepődve és összezavarodva) Az igazságot? Miről beszélsz? Milyen igazságot?
D: Az igazságot a fenébe is! Neked ez talán idegen szó? Esetleg szótár kell hozzá? (felugrik és eszeveszetten keresgélni kezd, felkapja az asztalon heverő Webster Értelmező Szótárat)
R: Mit csinálsz? Hagyd abba Donald! Elment az eszed?
D: (ügyet sem vetve Robertára lapozza a szótárat) Igen? Na, hát mert nem tudod mit jelent ez a kifejezés, lássuk mit mond Mr. Webster az “IGAZSÁG” szóról. Meg is van… (izgatottan és hangosabban) “IGAZSÁG”… Megfelelés a tényeknek vagy a valóságnak. Őszinteség. Egy igaz állítás. Valami ami “IGAZ”. (lehajítja a könyvet a földre)
R: Most már tényleg nagyon idegesítesz! (felveszi a könyvet) Mégis mit akarsz ezzel mondani? Mondd már ki végre és legyünk túl rajta!
D: Te hallottad amit mondtam? Vagy nem? (nagyon dühös… az ujjain számolva) TÉNY… VALÓSÁG… ŐSZINTESÉG… IGAZ ÁLLÍTÁS. Értetted?
R: Figyelj! Soha nem hazudtam neked, ok? Szóval, ha valamit akarsz mondani, akkor légy férfi és mondd egyenesen, rendben? (megvetően néz rá) Nézd, már elég késő van és még csomó dolgom van. Ha nem akarod hogy a közeledben legyek ma, akkor csak mondd és egyedül hagylak. (felkel és elindul kifelé. Donald durván megragadja a karját, Roberta köntöse szétnyílik kissé)
D: Na nem…, ne olyan gyorsan. Nem mész sehova, értetted? Sehova!!!
R: Donald ez fáj. (a férfi ellöki magától)
D: Húzd össze a köntösöd! Eltereled a figyelmemet. (Roberta összehúzza és meg van ijedve, Donald undorral elnéz róla)
R: Először is te hívtál ide, emlékszel? Én nyugodtan elvoltam a házimunkával. (vesz egy mély levegőt hogy megnyugodjon) Figyelj drágám, nagyon elfáradtam. Ma hosszú nap volt a Menyasszonyi Ruhabemutatón. Rengeteg lány jött az anyjával együtt. Hosszú sorokban álltak a standnál divat tanácsért. Ha nem engeded hogy elmenjek, akkor jobban tennéd ha változtatnál a modorodon és mutatnál valamiféle tiszteletet. Mégiscsak a feleséged vagyok.
D: (dühösen és kissé magából kikelve) Ha! Tisztelet? Te akarsz tiszteletet? Ezen nevetnem kell. (motyog magában) “feleség”. Akkor, mint “feleségnek” (mereven nézi) azt mondom vedd le a ruhádat! (elkapja és megpróbálja lecibálni róla a köntöst, de Roberta nem engedi)
R: (ijedten) Donald, hagyd abba! Uralkodj magadon!
D: (elkapja a nő karját) Hé, mi baj? Egész este te akartál elcsábítani. Most akkor gyere. Vedd le azt a francos ruhát, azt mondtam! (zaklatja a nőt és a köntösét rángatja)
R: (megijedve) Nem! Mi van veled? Tiszta elmebeteg vagy.
D: (kikelve magából) Ne hívj engem te elmebetegnek! (gúnyolódva) Te mondtad, hogy bármit megtennél nekem… (most már nagyon dühös) Hát most azt akarom hogy vedd le az összes istenverte ruhádat!! Most azonnal!! (leteperi a díványra és elkezdi letépni róla a ruhát, a nő ellenáll ahogy Donald megpróbálja megerőszakolni)
R: (kétségbeesetten) Ne!!! Hagyd abba! Hagyd abba Donald! Menj innen! Szállj le rólam! (kézzel-lábbal hadakozik és megpróbálja eltolni magától a férfit)
D: Ne üssél te ribanc! (hadakozik) Te mondtad, hogy boldoggá akarsz tenni, akkor most csináld amit mondok!!!
R: (még mindig küzd a férfivel, sírva és kiabálva) Ne! Hagyj! Nem akarom! Donald kérlek, kérlek!! Ne bánts! Hagyd abba!!! (végül váratlanul abbahagyja, hirtelen visszazökken a valóságba és elengedi a nőt)
D: Minek is vesztegetem az időmet olyanokra mint te. (Roberta láthatóan remeg és sír. Donald undorral mondja…) Tessék, menj! Szánalmas vagy.
R: (óvatosan feláll nem véve le a tekintetét Donaldról) Esküszöm sose hittem volna, hogy eljön a nap, amikor te erőszakos leszel egy nővel.
D: Na tessék! Itt van neked még egy! “NŐ!” Várj csak… (eszeveszetten keresni kezdi és megint felkapja a szótárat) Nézzük meg erről mit mond Mr. Webster! (lapozgat) Igen! Itt is van… (rámutat a szócikkre és olvassa) Webster szerint a “nő”. Az ember női egyede. (végigméri Robertát majd folytatja a könyvből) Egy felnőtt, teljesen kifejlett nő, nem férfi!!! (Roberta kiveszi a könyvet a kezéből és lassan leteszi)
R: (idegesen és védekezően) N… Nézd Donald, … ööö, nem értem mi van veled, de… ha esetleg valami gond van a munkáddal én megértem, tudod hogy én megértelek… Hmmm… Tudom… hadd csináljak neked egy teát? Rendben? Az… majd jót tesz az idegeidnek. J… J… Jobb lesz meglátod… jó drágám?… Donald?
D: Maradj csöndben!! (a nő összerezzen)
R: Csak… csak nehéz napod volt, ennyi. Előfordul. Tudom, hogy nem akartál megijeszteni. M… megyek és felteszem a teavizet, jó? Mindjárt visszajövök, megígérem… és… majd megbeszéljük. J… Jó, Donald? (lassan elkezd kihátrálni a szobából)
D: (csüggedten, majdnem sírva néz a nőre, odamegy megpróbálja megölelni, de Roberta óvatos és merev) Istenem Roberta. Bocsáss meg! Nagyon sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni neked. Inkább meghalnék mintsem hogy ártsak neked. Kérlek bocsáss meg bébi. (magában motyog és a fejét rázza, csüggedten) Sajnálom, nagyon sajnálom…
R: (zavart és még mindig remeg, lassan hátrál ki a szobából) Semmi baj Édes. Minden rendben. Tényleg. Csak fáradt vagy és kimerült, ennyi az egész. Mindenkivel előfordulhat. Mindjárt hozom a teádat. Cs… csak próbálj megnyugodni! (próbál nyugodtnak hangzani, a férfi lassan leül) Csak ülj le és engedd el magad. (Donald nem ellenkezik, Roberta lassan kimegy a színről, megkönnyebbülve, hogy végre elmehet. A férfi továbbra is ott ül, újra előveszi a levelet, elolvassa és megint visszateszi a zsebébe, csak bámul maga elé a semmibe zavarodott tekintettel.)
Fények le, vége az első színnek
Utolsó kommentek