A darab első részének folytatása.
Második szín
Amikor újra kigyúlnak a fények, Donald még mindig a kanapén ül ugyanott, teljesen gondolataiba mélyedve, kábulatban. Néhány perccel később járunk. Látszik a férfin, hogy kínok közt gyötrődik. Roberta bejön, tetőtől talpig melegítőben, a cipzár teljesen fel van húzva, hogy eltakarja testét amennyire csak lehet, hogy ne tűnjön szexisnek. Kezében egy csésze teát hoz. Odaadja Donaldnak a csészét, közben megpróbálva távol maradni.
R: Tessék drágám, igyál egy kortyot. Jobb lesz meglátod.
D: (mint egy zombi teszi amit mondanak neki, rá sem nézve Robertára) Az ég szerelmére, miért kell nekem annyira szeretnelek téged?
R: De mi baj ezzel? Te magad mondtad, hogy mintha csak neked teremtettek volna. Én is így hiszem. (idegesen) Idd meg a teádat, jó Édes? Ki fog hűlni. (Donald továbbra is zavarodottan bámulva tovább kortyolja a teát)
D: mmmm. Nagyon jó. Köszönöm bébi. Annyira jó vagy hozzám. (lassan végül ránéz, csak most veszi észre, hogy más ruha van rajta). Miért öltöztél át?
R: Cs… Csak úgy gondoltam, hogy… kicsit hűvös van itt bent, ezért úgy gondoltam kicsit jobban felöltözöm. Ne is törődj vele.
D: (már nem figyel rá) Óhh
R: De ha azt szeretnéd, hogy mást vegyek fel, akkor… (Donald mérgesen közbevág)
D: Hagyd már abba. Hogy tudsz ennyire rohadtul alkalmazkodó lenni? Az előbb majdnem megerőszakoltalak.
R: (nagyon ideges, de megpróbálja lecsillapítani Donaldot) Ó drágám, te sosem tennél ilyet. Minden rendben van. Minden jó lesz meglátod. Nem haragszom rád egyáltalán.
D: (dühösen) De miért nem a francba is? Majdnem megerőszakoltalak. Nem fogod fel?
R: Igen! De nem erőszakoltál meg! Most pedig próbáljuk ezt elfelejteni, mintha meg sem történt volna, jó? (idegesen vesz egy nagy levegőt) Akarod, hogy betegyek valami halk zenét? (felkel és a odamegy magnóhoz)
D: Nem, úgy nem tudok gondolkodni. Most gondolkodnom kell.
R: Jó… jól van. Most gondolkodsz… rendben drágám. Én meg… én meg csak itt leülök csendben. (idegesen, próbál nyugodt maradni, lassan leül távolabb tőle a székre) Most már jobban érzed magad?
D: (szomorúan) Nem. Azt hiszem soha sem lesz már ugyanolyan.
R: De miért? Mondtam, hogy megbocsájtok. Mit mondhatnék még? Nem történt semmi. Jól vagyok. Felejtsük el.
D: (újra haragosan, feláll) Nem érted egyáltalán, ugye?
R: (már teljesen frusztráltan) Ha végre elmondanád mi is az amit szeretnéd hogy értsek, akkor talán értelmesen megbeszélhetnénk, mint két felnőtt ember.
D: Ó te reménytelen vagy. Mégis mit gondoltál meddig tudtál volna eljutni ezzel? Öt évig? Vagy tízig? Vagy talán örökre? (a nő megdöbben)
R: Drágaságom, figyelj. Már nagyon késő van. Te is fáradt vagy. Én is fáradt vagyok. Feküdjünk le és felejtsük el a mai estét mintha nem is lett volna, rendben? Gyere! (odamegy Donaldhoz és kinyújtja a kezét hogy felhúzza de a férfi erősebb nála. Magához húzza a nőt és nagyon durván megcsókolja, majd hirtelen abbahagyja. A nő megijed, de sikerül arrébb húzódnia.) Figyelj kedvesem, azt… ööö azt hiszem mindkettőnknek nagyon kellene most egy kis alvás. (feláll) Menjünk, feküdjünk le, jó?
D: (gúnyosan, Robertát utánozva) “Menjünk, feküdjünk le, jó?” VELED?
R: Persze. Ki mással?
D: Azt hiszem meg kellene vizsgáltatnom magam, a rohadt életbe is.
R: (mérgesen) Jól van! Elég volt! Ha nem jössz velem, akkor megyek egyedül. A mosás marad holnapra. Elfáradtam. Először akarsz, majd ellöksz. Most mi legyen? (mérgesen) Milyen beteg játék ez? Most akkor udvariasan megkérlek, hogy légy szíves hagyd abba. Jó éjszakát Donald. (feláll, hogy kimenjen) Megyek aludni.
D: Várj egy percre. (előhúzza a borítékot a zsebéből, széthajtja és lengeti előtte) EZT meg tudnád magyarázni?
R: Mi az? (megpróbálja elvenni, de Donald mindig időben elrántja előle. Roberta kinyújtja a kezét) Add ide. Hadd nézzem meg. Nyilván ez az, ami ennyire felkavart.
D: Hány éves vagy Roberta?
R: (zavarodottan és a borítékra figyelve) Tudod hány éves vagyok. Miért kérdezed?
D: Nem is tudom. A biológiai órád ketyeg, nem igaz?
R: Ezt már megbeszéltük.
D: Ó nem, még nem beszéltük meg. Csak annyit, hogy kilenc hónapja vagyunk házasok, nem szedsz fogamzásgátlót és még mindig nem vagy terhes.
R: (idegesen) Hát, van hogy több idő kell hozzá. Csak hagyni kell hogy a természet tegye a dolgát, ennyi. Hadd nézzem már meg azt a levelet. (kinyújtja a kezét)
D: (figyelmen kívül hagyva Robertát) Ah vagy úgy, a természet… Azt hiszem ideje lenne elmenni mindkettőnknek egy vizsgálatra.
R: (idegesen és nagyon védekezően) Nézd. Sok párnak van baja a teherbeeséssel. Még tényleg nem telt el annyi idő. Ez teljesen normális.
D: Nem… egyáltalán nem az… Ez nem normális. Ez nem természetes. Egyikünk sem dohányzik vagy drogozik, fiatalok vagyunk, egészségesek és mindketten gyereket akarunk. Ezt megbeszéltük mielőtt összeházasodtunk. Nekem három testvérem van és szeretnék gyerekeket. Harmincöt éves vagyok és szeretnék elég fiatal lenni még hozzá, hogy élvezhessem ahogy felnőnek a gyerekeim. Mégis mennyit kellene még várnom rá? (alaposan figyeli a nőt)
R: Amennyit kell. (odamegy a bárhoz, kitölt egy italt és nagyot kortyol belőle) Nem kell vizsgálat. Lehet, hogy ha kicsit megnyugszunk, akkor majd jobban fog menni.
D: (gúnyosan) Tényleg ezt gondolod? Azt hiszed majd csak úgy megtörténik, ha csak azt tesszük ami “természetes”?
R: Persze. És végül is maga a próbálkozás is élvezetes, nem? A legrosszabb esetben pedig, örökbe is fogadhatunk.
D: Na ez új! Eddig sosem beszéltél örökbefogadásról.
R: Hát tudom mennyire fontos ez neked, és szeretnélek boldoggá tenni.
D: Boldoggá tenne. De ha van esélye annak, hogy saját gyerekem legyen, akkor előbb azt próbálnám meg… (szemével kutatva a nőt, hirtelen megszólal…) Foglaltam időpontot mindkettőnk nevében egy termékenység vizsgálatra, holnap délelőttre a kórházba. (figyeli a nő reakcióját)
R: (felindulva) Hogy mit? A hátam mögött? Nekem nincs is beleszólásom ebbe? Hát nem Donald! Én nem megyek! Nem!
D: Miért? Mitől félsz? Nem fog fájni. Akkor legalább biztosan tudjuk, hogy mi a probléma és megpróbálhatjuk megoldani. Te is akarsz gyereket, nemde?
R: Persze. Te is tudod. Nem is egyet. De ha természetes módon nem lehet, akkor nem lehet. (a férfi ránéz a borítékra) A fenébe is Donald, add már ide azt a francos levelet. Kitől jött? Mi a fene van benne?
D: (zsebre teszi a borítékot) Hogy haltak meg a szüleid? Ezt sosem mondtad el. Balesetben? Vagy betegség miatt? Vagy öregkorukban? Tényleg kár, hogy már nem élnek. Talán ők tudnának magyarázatot a mi kis problémánkra. Nem is tudom… talán volt valami gyerekkori betegséged ami miatt nem lehet gyereked.
R: Hogy mered azt feltételezni, hogy velem van baj?
D: Akkor mi az igazi sztori, hmm?
R: (próbál okosabb lenni nála) Miért? Talán azt hiszed, hogy volt egy rosszul sikerült abortuszom, ami miatt nem lehet gyerekem, vagy ilyesmi? Hát nem. Semmi ilyen sem volt. Soha. Te vagy az első az életemben. Meg is mondtam ezt neked amikor először találkoztunk. Azt gondoltam hiszel nekem.
D: Hát persze hogy hiszek. Pláne most már.
R: (zavartan és dühösen) Akkor hogy mondhatsz nekem ilyeneket? (fájdalommal) Tudod mennyire érzékeny vagyok. Miért kínzol? Hol van az a levél Donald? Hadd lássam. Talán valamelyik nővéredtől jött és azt írja benne, hogy megint terhes? Miért nem tudsz neki egyszerűen örülni és nem ennyire a szívedre venni? A francba Donald, miért nem hagyod, hogy megnézzem?
D: Téged kicsit sem zavar ez a szituáció?
R: (a borítékra figyelve a férfi zsebében) Dehogynem. Mégis mit gondolsz. De nem fogok ezen leragadni. Amikor eljön az ideje, majd megoldódik. (vesz egy levegőt) Figyelj, feküdjünk le, jó? Késő van. Ma már semmivel sem jutunk előrébb. Mindketten fáradtak vagyunk. Már azt sem tudom mit beszélek. (próbál más hangulatba kerülni) Nos drágám, mit mondasz? (Donald előhúzza a borítékot és hagyja hogy Roberta elvegye és elolvassa mi van ráírva. Közben figyeli Roberta reakcióit. A nő elsápad és majdnem elájul, ahogy hátralép és lerogy a kanapéra… teljes sokkban)
D: (gúnyosan) Esetleg hozzak neked egy vizes ruhát, drágám? (visszaveszi a levelet)
R: (pánikolva) Hol vetted ezt? És miért bontottad fel? Nem neked címezték!
D: Hát, éppenséggel neked sem, nemde? A borítékon ez áll (tisztán hangsúlyozva) “MISTER?”… “ROBERT?” Aynsley. Azt hiszem a te neved ”MRS” Roberta Aynsley Townsend.
R: Add ide! Biztos csak valami félreértés.
D: (uralkodva magán de keményen) Igen, félreértés, naná. Méghozzá mekkora. (lóbálja a levelet a levegőben) Neked meg sok mindent meg kell magyaráznod!
R: (felkel) Add ide! (megpróbálja elvenni) Ez nem a tiéd.
D: (a feladót nézi a borítékon és nagyon uralkodva magán) Mit is mondtál? Baltimore-ban nőttél fel?
R: Igen. Na és? Baltimore-ban nőttem fel. És akkor mi van?
D: Hát amióta csak házasok vagyunk egyetlen levelet sem kaptál Baltimore-ból. (Roberta kezd ideges és izgatott lenni)
R: És? Az emberek mindenféle levelet kapnak mindenhonnan. Valószínűleg csak valami reklám. Mindenki kap reklámleveleket. Ebből nem kell mindjárt szövetségi bűnügyet csinálni. Különben is kit érdekel? Add már ide azt a levelet Donald.
D: (olvassa a címzést lassan és jól érthetően hangsúlyozva) MISTER? “ROBERT”??
R: Csak… Csak egy elírás. Ennyi az egész. Mindig ez van. Veled nem? (nagyon ideges) Mindannyian valami nagy komputer foglyai vagyunk. Az meg nem tudja, hogy jó-e a név és a cím. Ennyi. Rejtély megoldva. Most pedig add már ide azt a levelet.
D: (kinyitja a levelet és olvasni kezdi. Roberta megpróbálja elvenni tőle, de Donald magasabb és gyorsabb nála.) “Drága Robert!”
R: (könyörögve) Kérlek Donald, ha igazán szerettél valaha is, add ide azt a levelet és ne kérdezz semmit. Könyörögve kérlek. (sírva fakad és a levélért nyújtja a kezét)
D: Ha te valaha is szerettél volna engem, akkor ez az egész meg sem történt volna!!! (elkezd olvasni…) “Drága Robert!… El sem hiszem, hogy végre megtaláltalak annyi év után. Nagyon sajnálom, hogy olyan rossz viszonyban váltunk el valamikor. Tisztában vagyok vele, hogy hallani sem akartál rólunk, azok után a gyűlöletes dolgok után amiket apád és én mondtunk neked, de elég sok időnk volt már, hogy kibéküljünk a döntéseddel, hogy (undorral néz a nőre)… ‘NEMET VÁLTOZTATTÁL’! Robert, az apád nagyon beteg. Az orvosok sem tudják mennyi ideje van még hátra. De szellemileg még friss és bízik benne, hogy felépül. Nagyon hiányoztál nekünk Robert és… (Roberta félbeszakítja)
R: (könyörögve) Kérlek ne folytasd. Légy szíves. Add ide azt a levelet.
D: (ügyet sem vetve Robertára folytatja) “Talán nem érted, hogy hogyan találtalak meg. Be kell vallanom, felvettem a kapcsolatot azzal a (lenézően néz Robertára) transzneműekkel foglalkozó klinikával, ahova mentél, Hollandiában. Elmondtam nekik, hogy az apád halálos beteg és szeretnénk látni téged, mielőtt még túl késő lenne. Dr. Ver Meer beleegyezett, hogy ebben az esetben megadhatja az elérhetőségedet. Nagyon sajnálom, hogy azt elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy most mi a neved, ezért kérlek bocsásd meg, hogy a születéskori nevedet használom.”… (Donald ránéz Robertára) Ja, és ez a kedvencem: “Nem tudtam máshogy megcímezni a levelet Robert, (Donaldot kicsit szórakoztatja a következő mondat) ‘remélem nem okoztam ezzel neked túl nagy problémát.’… (gúnyosan mosolyog) Szükségünk van rád és nagyon kérjük bocsáss meg nekünk. Ahogy mindig is, Anya.” (halálos csend, Roberta halkan sír, Donald bámulja, miközben megpróbál uralkodni a dühén) Lássuk csak… (megnézi a bélyeget) ezt a levelet… négy nappal ezelőtt adták fel. (gúnyosan) Az anyád talán feltámadt? Az apádat meg újraélesztették? Na ezt hogy magyarázod meg Roberta? Vagy inkább Robert? És ne próbálj újabb hazugságokkal előállni, értetted? (nagyon határozottan) Mert nem veszem be! (összegyűri a levelet és eldobja, Roberta szomorúan felveszi)
R: (magában fohászkodik) Istenem, miért történt mindez? Mit tettem, hogy ezt kiérdemeltem?
D: Olyan szánalmas vagy. Rosszul leszek tőled. Az a sok hazugság. Hogy tudsz egyáltalán szembenézni magaddal? Ha…? Neked nincs is lelkiismereted? Szép, mondhatom… Egy pillanatra sem hagyod abba. Vagy… végig rajtam nevettél? (Roberta elnéz másfelé) Nézz rám! Így volt? Valamiféle perverz kielégülést okozott ez neked? Hogy mennyire naiv voltam? Azon, hogyan hálóztál be a hazugságaiddal? Istenem, te egy torzszülött vagy! És engem is belerángattál a beteges világodba. A rohadt életbe, felfordul a gyomrom ettől az egésztől!
R: (könyörögve) Donald kérlek…
D: Az istenit, tudnom kellett volna! Hogyan is nem tudhattam?
R: Kérlek Donald. hadd magy… (félbeszakítja)
D: Fogd be! Az istenit fogd be!!! Hogyan gázolhattál bele a férfiasságomba ennyire? Hogy az életbe! És miért? Egyáltalán ki vagy te? Nem is ismerlek már téged egyáltalán.
R: (könyörögve) Dehogynem. Ugyanaz vagyok aki tegnap, vagy a múlt héten, vagy akkor amikor megismertél. Semmi sem változott. (Donald undorodva elfordítja a tekintetét) Nézz rám. Nézz rám a fenébe is! Hús és vér vagyok. Szerinted ez nem valóság? Vagy talán nem adtam meg neked mindent?
D: Fogd be, nem hallod? Hallgass az istenit!!!
R: Egyszer sem panaszkodtál a nemi életünkre, vagy igen?
D: Azt mondtam hallgass!!
R: Az összes bók amiket mondtál… az érzéki szemeim, a puha ajkaim, a csodálatos hajam (Donald dühösen félbeszakítja)
D: Esküszöm, ha nem hallgatsz el, én… (Roberta félbeszakítja, sírva védekezik tovább)
R: Emlékszel amikor a karjaidban tartottál. Az nem volt valóság? Én nem vagyok valóság?
D: (teljesen hisztérikusan, nem figyelve Robertára odafut és újra előveszi a szótárat, lengeti Roberta orra előtt, majd gyorsan újra kikeresi az oldalt) “NŐ”! Felnőtt nő, nem férfi!!! Emlékszel? (lehajítja a könyvet) HA! Kész vicc! Hé Robert… (durván két ujjal megfogja a nő állát, Roberta visszahúzódik, amire Donald még dühösebb lesz) és ezt a selymes bőrt hogy magyarázod meg? Ha? És azok a mellek? Mi a franc az? Szilikon? Úristen, de undorító vagy! Kibaszottul rosszul leszek tőled. (nagyon dühös) Hogy az istenbe tehetted ezt velem? Hogy a francba? Miért? (még dühösebben) Az életemnek egy csepp kibaszott értelme sincs már így!!! Te szörnyszülött!!! Azt gondoltad bolondot csinálhatsz belőlem? He? (hangosabban, ismételve önmagát odamegy a fiókhoz és kiveszi belőle a pisztolyt) Azt? Azt hitted bolondot csinálsz belőlem? (Donald háttal áll Robertának)
R: (nagyon meg van ijedve, követi Donaldot) Hallgass ide. Nem érted. (a férfi megfordul)
D: (a dühtől elborultan elindul a nő felé a pisztolyt rászegezve, Roberta halálfélelemben) De igen, nagyon is jól értem. (egészen odamegy Robertához és a pisztolyt egyenesen az arcához tartja, Roberta halálra van rémülve, lassan hátrálni kezd) Minden világos!
R: Istenem, Donald! Mit csinálsz?
D: (még mindig pisztollyal a nő arcában, Roberta hátrál) Azt mondtad mindhalálig fogjuk egymást szeretni. Nem így volt? (még mindig hátrál)
R: (páni félelemben) És így is lesz.
D: Azt mondtad nem tudnál nélkülem élni. Nem?
R: Így igaz!!! Nélküled nem lennék! Te is azt mondtad nem tudnál létezni nélkülem.
D: (a szék felé tolja Robertát, a pisztolyt még mindig a fejéhez szorítva, magán kívül) Tudom. Épp ezért kell most megtennem, amit meg kell tennem!! (céloz)
R: (halálra rémülten, könyörögve, kiabál) Ne!!! Kérlek ne! Kérlek Donald! Esküszöm elmondok mindent! Ne tégy olyat amit megbánnál!
D: (végletekig felfokozott hangulatban, készen arra, hogy meghúzza a ravaszt) HA! Nem fogok semmit megbánni, mert ha végeztem veled, magamat is megölöm!!!
R: (sír és kétségbeesve könyörög az életéért) Ne!!! Könyörgök! Ne tedd! Kérlek! Elmondok mindent! Kérlek Donald, hagyd hogy elmondjam! Kérlek! Könyörgök!
D: Fogd be, hallod?? Fogd be!!! Meg kell tennem!!! (erőszakkal lenyomja a székre) Ülj le az istenit!!! (Donald hisztérikusan, remegve veszi célba Roberta fejét)
R: NE!!! Donald kérlek tedd le a pisztolyt!! Kérlek!!! Könyörgök!!! Donald!!! (Roberta magán kívül van, Donald remegve célozza a fejét és amikor már épp meghúzná a ravaszt, az utolsó pillanatban egy nagy üvöltésben tör ki) “Ahhhhhhh!!!!!!” (végül úgy dönt hogy leengedi a fegyvert. Kínlódva otthagyja a nőt, lihegve odébb megy a pisztoly még mindig a kezében. Roberta fellélegzik, hogy már nem veszi célba a fegyver.)
A folytatáshoz kattints ide.
Utolsó kommentek