(És mit jelent ez családjának és pácienseinek)
A cikk megtörtént esetet dolgoz fel, megjelent a The Boston Globe 2007 augusztus 12-i számában, Neil Swidey tollából. Scott LaPierre és Ann Silvio segítségével, akik szintén a The Boston Globe újságírói. Fordította: Kovács Alexia
2006 május 22-én, Mike Foster éppen a párnázott vizsgáló asztalon ült háziorvosának rendelőjében, ahova szokásos évi orvosi ellenőrző vizsgálatára érkezett. Ismerős volt neki ez a hely. 14 éve járt ugyanahhoz az orvoshoz, ugyanabba a somerville-i rendelőbe, amely csak néhány sarokra volt a háztól, ahol Foster családja lakott már négy generáció óta. És kellemes is volt ez a hely. Annak ellenére hogy kórházi inget kellett viselnie, ami alig nyúlt akkorára hogy befedje 2 méter magas testét. Foster mégis komfortosan érezte magát, köszönhetően vele szemben ülő orvosának. Roy Berkowitz-Shelton, egy halk szavú, kopaszodó, középkorú háziorvos volt, több mint egy fejjel alacsonyabb Fosternél, aki mindig képes volt egyszerre hozzáértést és törődést sugározni.
Foster, aki teherautókat árult a helyi Chevrolet kereskedésnél, fiatalabbnak nézett ki 52 événél, sűrű világosbarna hajában éppen csak kezdtek megjelenni ősz szálak. De teste, ami oly jól szolgálta fiatal korában mikor a Somerville-i Gimnázium csapatában kosarazott, már határozottan mutatta a kilométereket. Rossz térdek, csontkinövések a bokájában, egy vérrög a lábában és olyan rossz hát ami többszörös gerincműtétet igényelt. Mindezen bajok közepette Dr. Berkowitz-Shelton jelentette neki a biztonságot, aki más specialistákkal együttműködve irányította kezelését.
Mindezeken túl, másért is szeretett orvosához járni. A vizsgálatok mellett mindig szakítottak elég időt arra, hogy beszélgessenek Foster életéről, gyerekeiről, családjáról, munkájáról, általános lelkiállapotáról. Eltérő hátterük ellenére úgy találták, sok közös vonásuk van: mindketten 52 évesek, keményen dolgozó férfiak, elkötelezettek feleségeik iránt akikkel 25 éve házasok és büszkék gimnazista korú gyerekeikre.
“Igazi barát és bizalmas volt.”, mondja Foster, “Úgy éreztem vele bármit meg tudok beszélni.”
De ahogy ez a vizsgálat a végéhez közeledett, most az orvos volt az, aki szeretett volna megosztani valami bizalmasat páciensével. Kinézve orrára tolt szemüvege fölött, elmondta Fosternek hogy nagyjából egy hónap múlva nagy változás lesz praxisában. Erről minden páciense nemsokára levélben fog értesülni, de szerette volna Fosternek előre is elmondani ezt.
Hangjának komolyságából Foster úgy érezte, mindjárt azt kell hallania, hogy orvosa elköltözik Kaliforniába, korán nyugdíjba vonul, vagy végleg felhagy az orvoslással. Az évek során annyira megkedvelte és bízott benne, hogy előre félt attól hogy elveszítheti.
”Meg fogom változtatni az életem és nőként fogok élni.”, mondta végül az orvos.
Fostert ez teljesen váratlanul érte. Bámult Berkowitz-Sheltonra és most először vette észre, hogy az arca nem egyszerűen borotvált, hanem teljesen szőrtelen. Ez nem vicc. Foster nem tudta mit válaszoljon erre. De eszébe jutott, vajon hogyan reagált volna erre néhány erőszakosabb természetű ismerőse akikkel együtt nőtt fel Somerville-ben, ha ők ülnének most itt a vizsgáló asztalon kórházi ingben. “Lehet hogy egyszerűen behúztak volna neki egyet?” Foster elhessegette ezt a gondolatot és végül ezt mondta, ”Ez… igen érdekes. És hogyan fogadják a hírt mások?”
Berkowitz-Shelton azt válaszolta, hogy általában eléggé megértően.
”És ez a rendelésre is hatással lesz majd?”
Berkowitz-Shelton azt válaszolta, reméli hogy nem, de tudja, valószínűleg el fog veszíteni néhány pácienst.
Foster újra érezni kezdte a talajt a lába alatt és viccelni kezdett, ”Hát, itt vagy a Bermuda háromszögben a Davis Square-en a Brookline, a Cambridge és a Somerville között. Még fel is lendülhet a rendelő.”
Berkowitz-Shelton elmosolyodott, “Remélem így lesz.”
Foster minden jót kívánt orvosának és emlékeztette hogy egy hónap múlva jön vissza kontrollra.
De agya vadul járt, amikor kilépett a rendelőből. 52 éve alatt végignézte hogyan lett a Davis Square, amit valaha szinte kizárólag az övéhez hasonló olasz és ír családok laktak, Boston egyik legsokszínűbb része. Ezt a tér egyik szeglete sem mutatta jobban, mint Berkowitz-Shelton davis sqare-i háziorvosi rendelőjének halványzöld váróterme. Konzervatív és liberális, hívő és ateista, gazdag és szegény, helybéli és idegen, húsimádó és vegetáriánus — mind megfordultak itt. A rendelőben dolgozó másik orvosnő gyakran emlegette, amikor a Föld minden lakott kontinenséről származó ember megfordult itt egyetlen nap alatt.
Foster régimódi ember volt, de megtanulta a körülötte lezajló változásokat szórakoztatóan felfogni és elfogadással szemlélni — és egyfajta távolságtartással is, mintha csak filmen zajlana az egész a szeme előtt. De ez a változás, amit most kellene elfogadnia, sokkal mélyebbre hatolt. “A bizalmas orvosom transzszexuális?” Számára még ez a szó is undorítónak tűnt, délutáni tévéműsorokat és bulvárlapokat idézve fel benne, ahol a főcímek arról harsogtak hogy egy elítélt gyilkos akarja beperelni az államot hogy kifizettesse nővé operálásának költségeit. Az ilyesmi teljesen távol állt tőle. Ezért sohasem kellett még igazából belegondolnia olyan emberek gondjaiba akik úgy érzik, rossz testbe születtek.
De most, orvosának ez az egyetlen mondata elzárta előle az összes lehetséges gondolati menekülőutat, és egy pillanat alatt elveszett számára a távolságtartás kényelme.
“Ott volt egy hozzáértő és kiváló háziorvos, akit sok éve ismertem és aki éppen megváltoztatni készült az egész életét.”, mondta később Foster. ”Olyan volt ez mint amikor John F. Kennedyt meggyilkolták amikor még csak harmadikos voltam, vagy mindazok a dolgok az életedben amiket sosem felejtesz el.”
Nem sokkal ezelőtt a szokásos útja annak, hogy valaki nemet változtasson az volt, hogy elköltözött egy távoli helyre és teljesen új életet kezdett. Egyedül. Berkowitz-Shelton elmondta Fosternek, hogy ő is megfontolta ezt a lehetőséget, de nem tudta volna elviselni hogy elhagyja családját, és azt a még nagyobb családot amit azok a betegei jelentenek számára akik 18 évnyi davis square-i praktizálása alatt gyűltek köré.
De azzal, hogy úgy döntött helyben marad ez alatt a teljes életét megváltoztató utazás alatt, az elkötelezett doktor egyben rákényszerítette a döntésre családját, kollégáit és csaknem 4000 páciensét is. Vajon elkísérik majd őt az útján?
Utolsó kommentek